A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztése

A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztése

– A kedvezményezett neve: Zamárdi Város Önkormányzata (konzorciumvezető: Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

– A projekt címe: A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztése

– A projekt teljes támogatási összege: 595.000.000 forint

– A támogatás mértéke (%-ban): 100%

A projekt tartalmának bemutatása

A A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztése című konzorciumi pályázati projekt keretében a Balatonon (Siófok, Zamárdi, Balatonfüred, Fonyód, Keszthely, Révfülöp és Tihany) hét vízitúra-megállóhely épül. Hat helyszínen infrastrukturális fejlesztésekre kerül sor, egy helyszínen pedig a meglévő megállóhelyen eszközfejlesztést hajt végre a konzorcium, ezzel is elősegítve a térség vízi turizmusának előrelépését, lehetőséget adva arra, hogy a szabadidő aktív eltöltéséhez a vizet és vizes mozgásformákat válasszák az emberek. A projektnek köszönhetően várhatóan fellendül a vízi turizmus a Balatonon; iskolák, civil szervezetek, vállalkozások és a Balaton partján nyaraló turisták mellett a tó mentén élő családok ismerkedhetnek meg a vízi jármódokkal. A GINOP pályázati forrásból beszerzett korszerű túraeszközök használatával új szabadidős csoportok formálódhatnak, és egyben lehetőség nyílik a térség természeti és kulturális kincseinek felfedezésére, megismerésére is. Fontos elv, hogy a megállóhelyek fejlesztésén keresztül a különböző jármódok (kerékpáros, kézi hajtású vízi eszköz, lovas, természetjárás) közötti kapcsolat is fejlődjön.

– A projekt tervezett befejezési dátuma: 2019. július 22.

– Projekt azonosító száma: GINOP-7.1.2-15-2016-00008

Zamárdi Város Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal

Cím:
8621 Zamárdi Szabadság tér 4.

Ügyfélfogadási rend:
Hétfő: 8:00-12:00
Szerda: 8:00-16:00
Péntek: 8:00-12:00

+36 84 348 400

+36 84 348 711

+36 84 349 137 (fax)

titkarsag@zamardi.hu

Polgármesteri Hivatal elérhetőségei ügyrendek szerint.

Az alábbi elérhetőségeken van lehetőség általános információ kérésre.

Adóbehajtáshoz kapcsolódó ügyek:
zamardi.adobehajtas@t-online.hu

Beruházás, városüzemeltetés:
zamardi.muszak@t-online.hu

Építésügyek:
zamardi.epitesugyek@t-online.hu

Építményadó:
zamardi.epitmenyado@t-online.hu

Idegenforgalmi adó:
zamardi.idegenforgalmiado@t-online.hu

Iparűzési és telek adó:
zamardi.iparuzesiado@t-online.hu

Kereskedelmi és szálláshely ügyek:
zamardi.igazgatas@t-online.hu

Közterület foglalással kapcsolatos ügyek:
zamardi.kozterulet@t-online.hu

Hagyatékkal kapcsolatos ügyek:
zamardi.nepesseg@t-online.hu

Szociális ügyek:
zamardi.szocialis@t-online.hu